Vissza a lap tetejére

Gallery MAX

Információ

2. emelet / 213

Hétfő - Szombat: 10:00 - 20:00
Vasárnap: 10:00 - 19:00

Különleges adottságú galériatér, ahol a kortárs művek közel 400nm-en, kompromisszumok nélkül, optimális feltételek között mutatkozhatnak be, sugározhatják üzeneteiket.
 
A Gallery MAX a jelenkor hazai művészetének legjavát mutatja be hónapról hónapra cserélődő nagyszabású kiállításain. Ugyanakkor nem zárkózik el attól sem, hogy külföldi alkotók, csoportok, művészeti irányok bemutatásával időről időre összevetésre teremtsen alkalmat, s ezzel a mai magyar művészet nemzetközi térben elfoglalt helyét is újraértelmezze. Kortárs galéria. Fontos tudni azonban, hogy kortárs nem egyenlő pusztán azzal, ami mai. Kortárs nem ugyanaz, mint ez évi, mostani. Kortás művészet az, ami a jelenkor érvényes művészeti formanyelvén, anyag és médiahasználatával, a minden más történelmi korszaktól megkülönböztethetően mai társadalmi, érzelmi, hitbéli, érzéki, gazdasági, lelki, művészeti és filozófiai kérdésekre reflektál. A Gallery MAX nem is kizárólag kiállítótér. Klasszikus értelemben vett kortárs galéria, amely szakmai építkezését a működési körébe vont művészkör menedzselésével tervezi megvalósítani.
 
A MaxCity-vel együttműködésben létrejövő Gallery MAX erőteljes, impulzív helyszín, a kiállításokon túl, számos fesztiválszerű alkalmi, pop-up és outdoor esemény szerepel a galéria tervei között.
 

Aktuális kiállításunk:

5. Rug Art Fest

Nézd meg Te is a magyar szőnyeg-lakástextil design legjavát egész októberben a SZETT rendezésében a MaxCity 2. emeletén!

Idén a SZETT tervező művészei mutatkoznak be a legújabb kollekciójukkal, illetve az elmúlt 5 évben elért szakmai eredményekkel. A találkozón a hagyományos kézi csomózástól, a kézi szövésen, a handtufting tűzésen, a nemezszőnyegen át a moduláris design, a digitális festés, valamint az újrahasznosított alapanyagból készült szőnyeg és lakástextil széles körben fogja át a hazai kortárs szőnyeg, és lakástextil tervezést. 

A megnyitón bemutatásra került vetítéssel a SZETT által meghirdetett ...Szabad ég alatt.. SzőnyegTERV pályázat választott tervei, amelyet a SZETT ebben az évben Kordováner János tiszteletére hirdetett meg. Átadásra került az ARANYVILLA Szőnyegszövő Kézműves Életműdíj, valamint az ARANYVILLA szakmai és közönségszavazatának díja.

A designerek egész októberben számos programmal várják a látogatókat, mint a spontán kialakított szövőműhely, tárlatvezetések. Szakmai előadások, workshopok tarkítják a találkozó programját egész hónapban. Az 5. RUG ART FEST a Budapest Design Hét programsorozatához is csatlakozik.



 

 

Korábbi kiállítások:


SSH! Graffiti. Streetart. Kortárssh.



Függöny (2022)


Magyar géniusz: Friss! (2021)



A test ördöge / The Body's Demons - kiállítás 18-as karikával (2021)




Magyar géniusz (2021)



Art City (2020)

NŐI (ir)REALITÁSOK (2020)



Titkos kert (2020)



Forgalmazott brandek

-


Vissza
EN