Az élete nagy részét lappföldi házában töltő művész egy olyan korszakban tette a dolgát, amikor szülőhazájának a legnagyobb szüksége volt arra, hogy a világ odafigyeljen rá. A tervező járatlan utat taposott ki magának, ugyanis ekkoriban, a II. világháború után a skandináv dizájn még gyerekcipőben járt. A megrendelő cégek azonban felkapták a furcsa nevű remetét, akinek darabjaiért ma gyűjtők versengenek. Tapio Wirkkala története következik.
Az 1915-ben a Finnország déli részén lévő Hanko kikötővárosban született művész szülei is alkotóemberek voltak: édesapja jobbára temetői emlékműveket tervezett, édesanyja fafaragóként dolgozott, ezért talán törvényszerű is volt, hogy mindhárom gyermekük is ilyesmi pályára lép és művészettel foglalkozik majd. A tinédzser Tapio így szobrászatot tanult Helsinkiben. Letisztult, modern esztétikájában könnyen felfedezni a természeti inspirációt, amely egész életművét végig kíséri, az észak-finn vidék jegessége sok munkáját inspirálta – például a Finlandiának tervezett vodkásüvegét is.
1936-ban érettségizett, és rögtön el is kezdett dolgozni egy reklámügynökségnél, emellett pedig tervpályázatokon indult. Ezekből kettőt meg is nyert: a finn hadsereg számára tervezett egy kést csizmabőrből, telefondrótból és szarvasagancsból. A másik pályamunkája egy emlékmű volt a finn csapatok egyik győzelmének apropóján, amelyből máshogy is kivette a részét, hiszen őt magát is behívták 1939-ben, ami szakmai pályáját persze, megakasztotta. A jutalom egy hosszabb eltávozás volt a frontról, így keveredhetett el arra a partira, ahol megismerte Rut Bryk keramikusművészt, későbbi feleségét, akivel 1945-ben házasodtak össze. Két gyermekük született, akik felnővén ugyancsak művészek lettek.
A finn dizájnmozgalom élén
Wirkkala a 40-es évek végén kezdett el funkcionális tárgyakat tervezni, amikor is a skandináv dizájn még éppen csak ébredezett. A háború pusztító hatással volt Finnországra, újjá kellett építeni az alapoktól a gazdaságot, az államvezetés pedig a dizájnt és az ipari termelést látta egy jó kitörési pontnak ehhez. Wirkkala 1946-ban helyezkedett el az Iittala üveggyárnál, ahol első nagy dobása már abban az évben megszületett: a Kantarelli (Rókagomba) üvegváza. A terméket Milánóban mutatták be, és nagy nemzetközi sikert aratott. 1947-ben a tervező a grafikában is kipróbálta magát: megnyerte a Finn Nemzeti Bank pályázatát, így immár az ő rajzaival nyomtatták az új bankókat.
A következő nagy siker az 1951-es Milánói Triennálé volt, ahol laminált fa, levélalakú táljaiért nagydíjban részesült, az amerikai House Beautiful magazin egyenesen az év legszebb tárgyainak nyilvánította őket. 1951-ben művészeti igazgatónak hívták vissza egykori iskolájába, de a rákövetkező évben is jött egy elég nagy elismerés: ő tervezte a helsinki olimpia hivatalos bélyegeit. 1954-ben már ő koordinálta a finn megjelenést a Milánói Triennálén, és még ugyanebben az évben megjelentek munkái egy utazókiállításon is az Egyesült Államokban. Nem volt mit tenni, a világhírnév szinte már dörömbölt az ajtaján.
Tapio Wirkkala, az észak-európai világsztár
Felsorolni is nehéz munkásságának fontos mérföldköveit, mindenekelőtt azonban említsük meg, hogy 1956-ban szabadúszó lett. Tervezett a Rosenthal porcelángyárnak, megkapta a Pro Finlandia emlékérmet is, 1958-ban pedig őt kérték fel, hogy a brüsszeli világkiállításon a finn pavilont dirigálja. Díjakat is nyert itt, munkái pedig ezt követően dél-amerikai körútra indultak. A nemzetközi kiállításoknak és kitűntetéseknek olybá tűnt, semmi sem szab gátat, egyet viszont még emeljünk ki közülük: a brit Royal College of Art tiszteletbeli iparművészének, később doktorának ismerte el. 1968-1973 közt a finn kormány iparművészeti bizottságának elnöki tisztségét is betöltötte, és nagyjából ez idő tájt hagyott fel a hajtással. Persze, nem kellett félteni, még így is jó pár állami kitüntetést behúzott a finnek egyik legnagyobb büszkesége.
