Vissza a lap tetejére

Műterem és galéria a MaxCityben: Viktor Gallery

Kategóriák

2022.02.11.

Bemutatkozik a Viktor Gallery

Interjú Friedl Kiss Viktor festőművész-alapítóval



Honnan jött az ötlet, hogy egy lakberendezési bevásárlóközpontban működtesd a műtermed?


Középiskola után reklámfestőként helyezkedtem el, ahol ipari alpinista technikával festettük az épületek tűzfalait. Az első galériámat egyetemi évek alatt hoztam létre a Sopron Plázában, mivel biztosítanom kellett a tanulmányaimhoz szükséges anyagi feltételeket. Szerettem volna egy forgalmas helyet, ahol sok ember megfordul így esett a helyre a választásom. Gondoltam, a nagy számok törvénye itt is működhet. Eladtam az autómat, a motoromat, és így tudtam megnyitni az első stúdiómat.

A nappali egyetem mellett sokszor dolgoztam éjszaka is, hogy be tudjak járni az előadásokra és délutántól pedig a stúdiómban festettem, ahová a megrendelők is érkeztek. Időközben a nagy leterheltség hatására döntenem kellett, hogy milyen utat válasszak. Hosszú hezitálás után úgy döntöttem, a festészet mellett teszem le a voksomat, de befejezem a tanulmányaim az AMI-ban, ahol Okleveles ÉpÍtész-Tervezőművész diplomát szereztem.


Miért választottad a MaxCity-t, és mennyire befolyásolta a munkádat az idelátogatók kíváncsisága?

Az egyetem elvégzése után a stúdiómat is bezártam, és néhány hónapra kimentem Franciaországba festeni a Cote d'Azur-re, ahol nagyon jól éreztem magam, és egy-két megrendelésemet ott elkészítve hazajöttem. Természetesen adódtak lehetőségek kint és vártak vissza konkrét munkalehetőséggel, de jött egy ötlet az akkori barátoktól, hogy mi lenne, ha nyitnánk egy galériát a MaxCityben. Így nyitottuk meg közös stúdiónkat 2007 októberében. (Ha ez nem merül fel ötletnek, akkor visszamentem volna Franciaországba és hát ki tudja… Talán azóta is kint lennék.)

Természetesen azóta eltelt 14-15 év és most sem tudok jobb helyet elképzelni magamnak, mint itt, a MaxCityben dolgozni. Nagy belmagasság, nyugodt és prémium körülmény, válogatott, igényes és konkrét célokkal érkező ügyfelek. Minden adott a nyugodt munkavégzéshez és a minőségi munkák elkészítéséhez. 


Milyen stílusban alkotsz, milyen munkák találhatók a galériában?

A galériámban 2 féle stílusban találhatóak meg a munkáim. Kell is, hiszen pihentetnem kell az egyiket a másikkal. Ahogy mondani szoktam, "nincs időm az alkotói válságra”, és ez segít a folyamatos munkavégzésben.

Mely munkáidat tartod kuriózumnak?

Minden egyedi festmény örömmel tölt el, mert érzem, hogy adtam valamit a világnak, ami biztosan nincsen máshol. Ugyanezzel az egyediséggel találkozhatnak az ügyfelek is, amivel remélem, én is hozzátehetek a MaxCity arculatához. 

Vissza
EN