A svájci Alpokban van egy immár világhírű ágynemű-, lakástextil- és tapétagyártó, amelynek tulajdonosait pont úgy számozták, ahogy az arisztokraták is teszik magukkal.
TovábbAz Alessi neve fogalom, ha dizájnos konyhai eszközökről vagy humoros használati tárgyakról van szó.
TovábbAmi Szicíliának a Dolce & Gabbana, Rómának a Valentino vagy a Fendi, az Pugliának a Natuzzi.
TovábbEgy bútormárka, amely nemcsak, hogy újragondolta a nappali funkcióját, de sikerre is vitte filozófiáját.
TovábbVirgil Abloh rövid idő alatt lett szupersztár és példakép a hátrányos helyzetű fiatalok előtt, aki megmutatta, hogy ha az ember tehetséges, bármi sikerülhet.
TovábbA de Sede immár közel 60 éve nem tesz mást, csak amiben a legjobb: különleges marhabőr bútorokat tervez és rak össze nagy gondossággal, amelyek a dizájnjuknak és a minőségüknek köszönhetően igazi státuszszimbólumokká válnak.
TovábbEgyedülálló ízlése mellett India Mahdavi szuperképessége az, hogy nagyon ráérez arra, mi van épp a levegőben.
TovábbA svéd ágymanufaktúra a nyergektől indult, hogy aztán egyetlen markáns dizájnnal próbálja meg leuralni a luxuságyak piacát.
TovábbVásárlóik immár több mint 125 éve lépegetnek nap mint nap a termékeiken szerte a világon, Ausztria egyik legsikeresebb márkájává téve a vállalatot.
TovábbDánia legnagyobb, globális lakberendezési márkája jelenleg több mint 60 országban közel 300 üzlettel található meg.
TovábbA német Bretz bútorgyártót nem lehet egyszerűen lelőni, értsük ezt szó szerint, hiszen egyszer már földig rombolták őket.
TovábbTöbb mint 50 modell, több mint 20 matéria, több mint 30 dizájner – ha számokkal kellene jellemezni a Foscarinit, ezek lennének azok.
TovábbAz egyik legtöbbet hamisított formatervező, akinek székein és lámpái alatt napjaink dizájnszerető vásárlója is szívesen üldögél.
TovábbMókás figurák, gömbölyded sziluettek, színek és minták: ha ez így egy kollekcióban összeáll, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy a spanyol művész követte el.
TovábbKözel egy évszázada kutatják a jó alvás titkát, a Tréca de Paris azonban ennél sokkal több: elegancia és stílus a legmagasabb fokon – hiszen akár az egyik legismertebb francia divattervező dizájnjával is kérhetjük az újdonsült fekhelyünket.
TovábbAz egyik legizgalmasabb lakberendezési brand, amelynél nem puszta közhely az, hogy mindenki megtalálja a saját ízléséhez passzoló darabokat.
TovábbEgy tervező, aki igazából nem érezte se ide, se oda tartozónak magát, mégis, mindkét énje hatott rá, amelynek eredménye egy unikális életmű lett.
TovábbAz iraki származású, II. Erzsébet királynő által a birodalom dámájává kitüntetett építész az első nő volt a világon, aki megkapta az építészet Oscarját, a prominens Pritzker-díjat.
TovábbA Bak az állatöv csillagképei között a tizedik. Szimbóluma a halfarokkal ábrázolt kecske – ez a különös kettősség is sejteti, hogy szülöttei rendkívül komplex személyiséggel bírnak.
TovábbNeri Oxman a kortárs dizájnvilág egyik legfurcsább szereplője. Nem lehet könnyen bekategorizálni, nem széket vagy lámpát tervez, hanem olyan szerkezeteket, amelyekhez hasonlót csak sci-fi filmekben látunk.
TovábbA Nyilas az állatöv csillagképeinek sorában a kilencedik. A félig ember, félig ló kreatúrát izgalmas kettősség jellemzi.
TovábbA Design Komplex podcast Cabin Talks ötödik, utolsó adásában továbbra is a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet kertjében elhelyezett, a Hello Wood által megálmodott és megépített kabinban beszélgetünk. A témánk a már 3 éves Builder Method oktatási platform és program.
TovábbÉpítészként milyen út vezetett a kezdetektől a jelenig? Hogy indult Ferencz Marcel, YBL díjas építész pályafutása és egyáltalán, mi fogta meg az építészetben? Megtudhatod a Design Komplex CabinTalks legújabb adásából.
TovábbA Cabin Talks különleges helyszíne, ahonnan bejelentkeztünk Budafokról, az Ökumenikus Segélyszervezet hátsó kertjében található. A Hello Wood fából készült különleges design kabinjával növelték meg a tárgyaló kapacitásaikat, illetve egy inspiráló, kreatív környezetet is biztosítani szerettek volna a kollégáknak a megbeszélésekhez.
TovábbA Hello Planet startup design táborról, illetve egy korábbi design és egészség prevenciót fókuszba helyező tábor tapasztalatait és élményeit osztjuk meg veletek ebben az adásban.
TovábbA Design Komplex Hello Wooddal közösen szervezett különleges podcast mini sorozatában, a Cabin Talksban a Hello Wood által megálmodott és elkészített kabinból jelentkezünk be egy héten keresztül minden nap. Az első részben az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekt kialakulásáról, jelentőségéről és részleteiről szóló témával kezdjük a beszélgetést.
TovábbA Skorpió az állatöv nyolcadik csillagképe. Úgy vélik, nincs szenvedélyesebb – se veszedelmesebb – ezen jegy szülötteinél.
TovábbŐsidők óta használatos, mindmáig megbecsült természetes anyag – bátran kijelenthetjük: örök kedvenc.
TovábbAz élete nagy részét lappföldi házában töltő művész egy olyan korszakban tette a dolgát, amikor szülőhazájának a legnagyobb szüksége volt arra, hogy a világ odafigyeljen rá.
TovábbAz állatövi jegyek sorában hetedik a nevéhez és jelképéhez hű Mérleg: szülöttei létezésének alapja és célja a tökéletes egyensúly állapotának megteremtése.
TovábbA holland márka idestova másfél évszázada kényezteti az esztétikumra fogékony közönséget színpompás, különlegesebbnél különlegesebb tapétáival és lakástextíliáival.
TovábbLédús és zamatos, édes, savanykás, fanyar, egzotikus vagy hazai – a gyümölcsre minden évszakban vágyunk.
TovábbTíkfaként vagy tikfaként is olvashat(t)unk róla, ha pedig latinul hivatkozunk rá, meglepve konstatáljuk, hogy botanikai neve sem cseng idegenül: Tectona grandis.
TovábbPaola Navone szerint az életben úgyis annyi nehézség akad, hogy legalább a munkában fontos lenne találni némi örömet. Neki ez sikerült, holott nem az a fajta, aki mindig megszállottan dolgozik, ellenben, ha nekivetemedik, valami olyasmit szeretne kiadni a kezei közül, ami tetszik is az embereknek.
TovábbA MaxCityben jelenleg is megtekinthető SSH! Graffiti. Streetart. Kortárssh. kiállítás kapcsán kaptuk mikrofonvégre a kiállítás kurátorát, Németh Zoltánt és a sokáig Japánban alkotó építészt, kortárs műgyűjtőt Pálffy Györgyöt.
TovábbLetisztult dizájn, páratlan komfort, kifogástalan minőség jellemzi a több évtizedes múltra visszatekintő belga márka kerti bútorokból álló repertoárját.
TovábbA Szűz az állatöv hatodik jegye, s annak legfőbb kritikusa. HO(ME)ROSZKÓP rovatunkban eláruljuk, milyen otthonban érzik magukat igazán jól az egyes csillagjegyek szülöttei.
TovábbEgyszerűségében sokoldalú minta, mely sosem megy ki a divatból, és – túlzás nélkül mondható – bármely stílushoz kaméleon módjára képes alkalmazkodni.
TovábbNyáron különösen vágyunk az egzotikus tájakat idéző, könnyű, naturális anyagok után, sőt, manapság – városi létformára kényszerülve, rohanó életvitelünk mókuskerekét taposva – akár egész évben szívesen látjuk magunk körül őket.
TovábbAz OFYR a korábban egészen más területen jeleskedő holland üzletember, Hans Goossens megvalósult ifjúkori álma.
TovábbA tiszteletet és tekintélyt parancsoló, méltóságteljes Oroszlán a zodiákus ötödik jegye. A legenda szerint képmását Zeusz emelte a csillagok közé, a Herkulesre rótt próbák egyikének mementójaként.
TovábbA lakberendezésben gyakran használt minták tanulmányozása során a kánikula kellős közepén keresve sem találhatnánk üdítőbb motívumot a hullámnál.
TovábbMindannyiunk fejében él egy kép a magyar tengerről, a Balatonról. Mindannyiunknak fűződnek hozzá emlékei: nyarak, szerelmek, strandolások, fesztiválok. De a Balatonnál a strandok, a jó borok, finom ételek mellett érdemes az építészetre is figyelmet fordítanunk.
TovábbAz élete nem bővelkedik filmvászonra kívánkozó fordulatokban, ellenben egy olyan pályamodell, amelyet sokan megirigyelnének. Stefano Giovannoni ütemesen és biztosan haladt előre, nemcsak művészként, hanem az olasz dizájnszcéna megkerülhetetlen alakjaként, akár mint egyetemi tanár.
TovábbAki velünk tartott egész héten át, igazán megérdemel néhány finom falatot, fenséges koktélt.
TovábbVegyünk sorra, milyen eszközökkel varázsolhatunk nyarat otthonunkba egy csapásra – egészen pici ráfordítással, különösebb energiabefektetés nélkül, kutyafuttában is!
Tovább„Szikrázó az égbolt, aranyfüst a lég…” – Weöres Sándor így kezdi Kánikula című versét, felettébb érzékletesen.
TovábbHogyan teremthetünk valóban hívogató, otthonos miliőt, hogy ne csupán a napfény és a virágillat csalogasson ki bennünket, de a beltérivel vetekedő kényelem is?
TovábbAmíg nem kell bőröndünk megtöltésével foglalkozni, csomagoljuk el a mindennapok kisebb-nagyobb gondjait és bosszúságait, engedve a meleg évszak csábításának: nyaraljunk otthon – például a teraszon!
TovábbKi ne találkozott volna saját vagy valamelyik ismerőse otthonában karcsú, hajlított formáiról és tipikus szövéséről felismerhető rattanbútorral?
TovábbA nyár beköszöntével mi sem természetesebb, mint a nap melengető sugarai után vágyakozni.
TovábbAz elsőre talán visszahúzódónak és távolságtartónak tűnő, olykor akaratlanul is oda-odacsípő Rák az állatöv negyedik jegye.
TovábbDúsan burjánzó, bódító illatú virágok közül fel-felrebbenő színpompás madarak, kacskaringós indákon himbálódzó, hangos makogással tovaugrándozó, játékos majmok, gigantikus méretű levelek mögül ránk leselkedő nagymacskák a főszereplői a néhány éve újra dívó és népszerűségéből veszteni nem akaró dzsungel-trendnek.
TovábbVitathatatlanul a kompozitanyagok korát éljünk: modern időnk a technológiai újításoknak köszönhetően egyre több innovatív matériával rukkol elő, melyek olykor egészen meghökkentő kombinációkon alapulnak.
TovábbImmár több mint két évtizede hirdeti az élet rendkívüliségébe vetett hitét a zseniális duó, Marcel Wanders és Casper Vissers által létrehozott brand.
TovábbRajonghatunk értük vagy lehetünk éppen allergiásak rájuk, úgy a természetben, mint a lakberendezés mezején – a virágok és az azok ihlette ornamentika megkerülhetetlenek.
TovábbAz Ikrek kettős csillagjegy – a nevét adó konstelláció a mitológiai testvérpár, a halhatatlan Pollux és a halandó Castor emlékét őrzi.
TovábbMunkásságát tekintve olyan, mintha minden egyes alkotáskor más-más kaput nyitna ki egy új univerzumba, de éppen csak résnyire kitárván azt, hogy a műkedvelők bekukucskálhassanak ebbe az új és rejtélyes világba, ami benne szunnyadt eddig eltemetetten.
TovábbIdőről időre érdemes elgondolkodni enteriőrfrissítés közben azon, mennyire környezetbarát módon lakjuk otthonunkat – s vele együtt tágabb környezetünket, a Földet. Bizonyára mindannyian régóta szelektíven gyűjtjük már a papír-, műanyag-, fém- és üveghulladékot, s ellenőrizzük is néha az interneten, változtak-e a helyi szabályok.
TovábbTavasz idebent – egyetlen perc alatt. Utópia lenne? Nem lapul a fiókban pitypangsárga konyharuha vagy textilszalvéta, díszpárnáink gúnyájaként sem mertük bevetni a rettegett rózsaszín valamelyik árnyalatát, a meténgkéktől pedig egyenesen égnek állhat a hajunk. Szimpatizálunk ugyan egy-két botanikai ábrával, de mire bekereteztetnek, talán el is illan a május… Létezik hát tavaszteremtő gyorssegély, amely felébreszti otthonunkat Csipkerózsika-álmából?
TovábbA tavaszi zsongás idején – titokban vagy nyíltan – mindannyiunk vágyik a derűs pasztell árnyalatokra. A kedves kiscsibesárga, a hamvas-szende rózsaszín, a világoskék megannyi önfeledt tónusa, az orgonalila vagy a friss rügyzöld révén beköltözhet otthonunkba a megújuló természet összes üde színe.
TovábbUgye, milyen jóleső érzés levetni végre a vastag télikabátot? Szinte megkönnyebbülünk: szabadabbak, fesztelenebbek, ezért óhatatlanul vidámabbak leszünk. A hideg hónapokban mindennél kellemesebb volt ugyan puha plédekbe burkolózni, seregnyi díszpárnával körbebástyázni magunkat, a nappalok hosszabbodásával azonban egyre kevésbé kívánjuk a koraesti lustálkodást, bekuckózást.
TovábbHosszú téli álmából ébredt fel a természet – így tettük/tesszük ezt mi is: dacolva a tavaszi fáradtsággal, olykor még nagyokat ásítva, lustán, sőt nyűgösen, nem varázsütésre. A télből a nyárba való átmenet jó ideje nem a régi már, elmaradozik a fokozatosság, hiába vágyunk hosszú, langyos tavaszi hónapokra.
TovábbHogy ne csak kint a szabadban, de otthonunkban is kihozzuk a tavaszból a maximumot, tartsatok velünk, és csatlakozzatok szezonális kihívásunkhoz az elkövetkező öt napon át!
TovábbGenerációról generációra öröklődő kincs, mely hajdan egyenesen luxusszámba ment, s mindmáig értékes, főleg akkor, ha a legnevesebb manufaktúrák valamelyikéből származik.
TovábbA Bika a zodiákus csillagképei között a második, a földies jegyek közül pedig az első a sorban. Ez utóbbi nagyban meghatározza jellemét: kulcsfontosságú számára a biztonság, az állandóság, tehát a talpa alatti, stabilitást garantáló talaj.
TovábbA dán Bloomingville márkát az ezredforduló évében, 2000-ben alapította a régiségek iránt rajongó, maga is nagy kincskereső hírében álló Betina Stampe.
TovábbNemzetközi és hazai lakberendezési magazinok friss kiadásainak oldalain, népszerű online inspirációs felületeket böngészve, bemutatótermekben járva lépten-nyomon beléjük botlunk, így azt gondolhatnánk, az aktuális trendhullámok kapták hátukra a címben szereplő mintákat.
TovábbHabár a Nendo stúdió alapja ma már a csapatmunka, amely több mint 40 dizájner koprodukcióját jelenti, ne vitassuk el, hogy a nemzetközi ízlésvilágú projektjeikhez bizony kell az ötletgazda, a kanadai származású Oki Sato is, aki az egyre telítettebb dizájnpiacon is meglátta maguknak a piaci rést.
TovábbAkár tetszik, akár nem, figyelmet érdemel – rajonghatunk érte vagy elrettenthet domináns karaktere, közömbös biztosan nem marad senki számára, arany középút nincs.
TovábbFolytatjuk a MaxCity üzletei által forgalmazott legizgalmasabb márkák történetének és küldetésének bemutatását: a Dutchbone (akárcsak a korábban bemutatott Zuiver márka) a 4 társbrandet magába foglaló holland Zuiver Group meghatározó tagja.
TovábbA Nap március 21-én a kos jegyébe lép – ezzel kezdetét veszi az asztrológiai újév.
TovábbAz ember a teremtés koronája – legalábbis hajlamos változatlanul (és minden szerénység nélkül) így vélekedni magáról.
TovábbA brit dizájnert lelki szemeink előtt valahogy úgy képzeljük el, mint aki gyorsan kiráz pár eladható ötletet a kisujjából a világcégek alkotta megrendelői körének a rimánkodására, csakhogy végre ismét visszahuppanhasson az alkotói magányába, ahol világmegváltó ideákon töri a fejét, és virradatig ontja magából a skicceket, mit is lehetne kezdeni a napenergiával vagy a szénszállal, ami nemcsak, hogy szuperül néz ki, de környezetbarát is.
TovábbTalán ti is úgy vagytok vele, ha otthon bulit tartotok, vagy átjön a család, a konyhában gyűlik össze a társaság, mert valahogy ott esik jól beszélgetni, kéznél van minden, lehet egy kicsit csipegetni az ebéd vagy a vacsora után, könnyű tölteni egy pohár italt. Sokszor akkor is a konyhában vagyunk, ha a nappaliban kényelmesebben elférnénk, a konyha valahogy más.
TovábbMára megdőlt az a tétel, miszerint a vizes helyiségekbe kizárólag hidegburkolat való.
TovábbA brand nem véletlenül választotta nevéül ezt a látszólag szimpla jelzőt: tiszta, azaz friss, az újdonság erejével ható dizájnt képvisel – mindenkihez, mégsem akárkihez szólva.
Tovább“Nálatok laknak-e állatok?” – faggatózik kedvesen a sokunkban kellemes emlékként felderengő gyerekvers és annak megzenésített változata.
TovábbA Halak az állatöv valószínűleg legösszetettebb jegye: nem elég, hogy kettős, ezen felül tökéletesen ellentmondásos is.
TovábbTűzpiros haj és rúzs, (sokszor) pöttyös ruha, morcos arckifejezés: ha jártasak vagyunk a kortárs artszcénában, már rögtön tudjuk, hogy a híres japán képzőművésznőről, dizájnerről van szó.
TovábbBarátságos, természetes, könnyű – mindez csak néhány azon tulajdonságok közül, amelyekkel a nagy népszerűségnek nem feltétlenül örvendő anyag büszkélkedhet.
TovábbA Design Komplex idei évindító adásában két kiváló szakember: Somogyi Balázs, a Luminis értékesítő mérnöke és Simonfalvi Bence designer, a Position Collective egyik alapítója kalauzol el bennünket a fények hihetetlenül sokrétű világába!
TovábbA brand hitvallása szerint azt szólítja meg, aki eredendően kíváncsi, aki nem elégszik meg a szokásossal, azt, aki hisz a szépség erejében, aki a szívére hallgatva rak fészket, bárhol legyen is, azt, aki minden egyes nap képes szerelemre lobbanni.
TovábbEz kérdés sem lehet, gondolná a többség lemondó félmosollyal, és tényleg nem kell a színtant segítségül hívni ahhoz, hogy a szürke ‘karakter nélküli, közömbös nem-színnek’ tituláltasson, s mint ilyen, unalmasnak, egyhangúnak és feledhetőnek ítéltessen.
TovábbA Vízöntő a zodiákus individualistája, igazi egyéniség, az összes csillagjegy közül a legnagyobb különc, akinek lételeme kilógni a sorból.
TovábbA kör az egyik legnépszerűbb forma: éles sarkoktól mentes, szelíd, ezért kedves, egyszerű és szabályos, ennél fogva mértékletes és letisztult. Mintává sűrűsödve egyszerre fegyelmezett és játékos, a mérleg nyelve el-elbillenhet a lépték, az ismétlődés és a színvilág függvényében.
TovábbA Time magazin a Műanyag Hercegének nevezte, aki a „legismertebb formatervező egész Amerikában”. Amellett viszont, hogy milyen hangzatos, talán picit lekicsinylő is ez a titulus.
TovábbSzerencsésnek vallhatja magát mindenki, aki más élőlénnyel is megoszthatja otthonát, legyen az dús, burjánzó minidzsungel vagy egy (esetleg több) örökmozgó négylábú.
TovábbNem kell(ene) századjára is elszajkózni, hogy az utóbbi időben szinte minden otthonban helyet kényszerültünk szorítani legalább egy munkasaroknak, esetleg komplett dolgozóvá alakult át a vendégszobánk. A ‘home office’ fogalma beépült a köztudatba, komoly próbák elé állítva a legstabilabb párkapcsolatokat, gyakran az egész család szokásos békéjét is megingatva.
TovábbLegtöbbször lehetetlen küldetésnek tűnik a legkisebbek környezetét pedáns rendben tartani – ha siker koronázza is időről időre nagy levegővétel után tett próbálkozásainkat, a rend mintha egyszerűen elillanna.
TovábbA főzőcskementesre tervezett tegnapi nap után ma már élvezhetjük a praktikusabbá, szebbé tett konyhában uralkodó új rendszert annak minden kényelmével. Ha nem szánjuk rá magunkat az ételkészítésre, az sem baj, a mai feladathoz a hozott, kapott, futár szállította koszt is tökéletes.
TovábbEgy álmos téli reggelen (akár éppen eme sorok olvasása mellé) mi sem eshet jobban egy csésze meleg kávénál vagy teánál. Valószínűleg fel sem kell ébrednünk teljesen ahhoz, hogy automatizálódott mozdulatsorral pillanatok alatt elkészítsük a koffeindús nedűt, de nem kizárt, hogy a munkapulton felejtett bögrékbe, elmosni szánt edényekbe ütközünk.
TovábbHallhattuk már, hogy az előszoba otthonunk névjegye a betoppanó számára: az első benyomás pedig köztudottan fontos. Saját magunkat is nagyobb örömmel tölt el a hazaérkezés, ha kellemes, hívogató, rendezett és praktikus előtérbe lépünk be.
TovábbA tisztaságért folytatott harcot kiheverve következzen egy könnyedebb, játékosabb feladat, amelynek eredményeként sokkal vonzóbb arcukat mutatják majd nemcsak könyveink, de közszemlére bocsátott dekortárgyaink is.
TovábbA ruhakupacot, amelynek nincs többé joga a hálóban tartózkodni, remélhetőleg már átcipeltük házi mosodánkba: ha szerencsések vagyunk, ez a fürdőtől elkülönülő helyiség, egyébként azonban a tisztálkodásnak szentelt szobába szorul.
TovábbMiután sikeresen rendbe tettük éjjeliszekrényünket, ideje az ágy tágabb környékét is megszépíteni és ráncba szedni.
TovábbKihevertük már a szilveszteri bulit, vagy még mindig meglehetősen álmosan pislogunk a világba? Ha netán az új esztendő első napjait hozzáadtuk jól megérdemelt téli pihenőnkhöz, és az ágy melegében lustálkodva olvassuk ezeket a sorokat, vessünk most rögtön egy pillantást az éjjeliszekrényünkre!
TovábbÚj év, új kezdet, új célok – a tiszta lappal való indulás lehetősége szuperhősök bámulatos erejével vértez fel bennünket. Fogadalmakat tenni újabban már nem divatos (és nem is tanácsos), hiszen a legkomolyabb elszántság ellenére is keletkezhet rés pajzsunkon.
TovábbKözel 10 000 terv, azaz összesen ennyi ötlet pattant ki (vagy akár még több is) a francia dizájner fejéből, aki generációjának egyik leghíresebbjévé vált az évtizedek során.
TovábbDecember sokaknak a rohanást és az őrült készülődést jelenti. Mi azonban most egy kis lelassulásra, az adventi időszak megélésére hívunk a legújabb podcast adásunkkal.
TovábbFuturisztikus vonalvezetés, egyszerűnek tűnő, mégis bonyolult szerkezetek, amelyeken akár több évet is képes dolgozni; a már nevében is picit fura Ora-Ito szinte mindent tervezett már a mobiltelefontól a sminkkészleten át a konceptautóig, mégis olyan lazasággal áll hozzá a világhoz, mintha tegnap kezdte volna a műfajt.
Tovább“Ha az ember a természet padlóján – a gyepen – végighever, csodálatosan érzi magát. Ha azt kívánom, hogy valaki érezze magát otthon egy lakásban, legszívesebben azt kívánnám, hogy legyen kedve, jó kedve végigheverni a padlón. Vagyis: legyen a padló olyan barátságos, üde, olyan hívogató, olyan otthonos, mint a lesüppedő karosszék, legyen olyan kiegyensúlyozottan szép és harmonikus, mint a föld, a talpalatnyi” – vallja Torday Aliz örökérvényű igazságokat megfogalmazó könyvében, melynek már a címe is izgalmas állítás: Lakni jó!
TovábbBiztonságot, nyugalmat, az óvó fészek melegét várjuk tőle – természetes hát, hogy igyekszünk minél alaposabban kibélelni otthonunkat. Lágy, bolyhos, bársonyos anyagokkal vesszük körül magunkat... Olvasd tovább!
TovábbNeked milyen az irodád? Inspirál, ha bemész? Akár munkaidő után is szeretnél ott maradni a kollégákkal beszélgetni, feltöltődni? Ha van olyan kérdés, amire nemmel válaszoltál, akkor mi megmutatjuk, hogy egy iroda lehet másmilyen is!
TovábbTipikus eset, amikor egy pár azzal a problémával keresi fel a lakberendezőt, hogy teljesen más a stílusuk össze kéne fésülni a kettőt. A helyzetet sokszor még tovább bonyolítja, hogy meg szeretnék tartani az örökölt vagy hirtelen felindulásból megvett, de színben, mintában, anyagban és stílusban egymáshoz egyáltalán nem passzoló bútorokat és kiegészítőket.
TovábbTalán túlzás a finn mestert a vicces plasztikformák zsenijének titulálni, lévén más anyaggal is dolgozik, a világsikert azonban nem azok, hanem a stilizált műanyagállatok és a retró stílusú gömbfotelek hozták meg számára, ezt kár is lenne letagadni.
TovábbA tűz és a vér színe. Elegáns és merész. A sok elnyom, a kevés kiemel. A vörös örök, sosem megy ki a divatból. Vonzza a tekintetet és érzelmek egész sorát váltja ki.
TovábbDizájner, építész vagy tanár? Talán ő maga sem tudná megmondani, melyik is leginkább. Az izraeli származású művész bármibe is fog, azt ki szeretné maxolni, ez egyértelműen látszik.
TovábbA címadó megállapítás nem más, mint a híres impresszionista festő, Renoir konklúziója, holott a feketét a színelmélet nem tekinti színnek, hanem – a fehérrel és a szürke összes árnyalatával együtt – akromatikusnak, semleges színűnek tartja.
TovábbAz art deco elnevezés a francia arts décoratifs (díszítőművészetek) rövidítése, amelyet az 1925-ben Párizsban megrendezett Nemzetközi Iparművészeti Kiállítás (Exposition internationale des arts décoratifs et industriels modernes) óta használnak az irányzatra.
TovábbA lakóterünk és az exteriőr szervesen összekapcsolódnak, együttes harmóniájuk adja meg otthonunk hangulatát, legyen itt szó bármilyen kerttípusról is.
TovábbManapság elsősorban mesterséges anyagokat használunk, de régebben, nagyanyáink korában a házak és belső berendezéseik, a használati tárgyaik is mind-mind természetes anyagokból készültek. Hogy milyen anyagokat használtak, az az adottságoktól, illetve a terület természeti erőforrásaitól függött. Napjainkban szerencsére látható a törekvés, és a trendek is azt mutatják, hogy védve környezetünket és egészségünket, igyekszünk minél inkább az organikus anyagokat előnyben részesíteni.
TovábbGyakran halljuk, emlegetjük a retró szót, de tudjuk-e pontosan, mit is takar? Maga a jelző a retrospektív kifejezésből ered, melynek jelentése: visszatekintő. Kattints a folytatásért!
TovábbA neonszínek fényreklámokra emlékeztető, különösen telített, már-már világító színek. Kinek ne ugrana be azonnal a 80-asak években népszerű (később méltán rettegett) szövegkiemelő-sárga, reklámzöld, neonrózsaszín trió?
TovábbA country lakberendezési stílus alapvetően az egyszerű vidéki életérzést adja vissza. Fő törekvése a békés és harmóniát sugárzó otthon, a kulcsszó az egyszerűség és a praktikum.
TovábbAz aranyló szín a Napot szimbolizálja, ami boldogságot és örömet sugároz, élénkítő hatású és önbizalomerősítő. Jókedvre derít, mivel a nyarat és a gondtalanságot idézi.
TovábbSok külföldre szakadt, majd ott befutott és karriert csinált magyar művész nevét soha nem ismeri meg a hazai átlagember. Zeisel Évával nem így történt.
TovábbVannak olyan berögződések, amelyek nagyon nehezen változnak. Ilyen például „a kevesebb néha több” szinte már szólás-mondássá intézményesült közhelye, avagy a „nagypolgári” kifejezés teljesen fonák értelmezése.
TovábbA rózsaszín egy sokoldalú és szórakoztató szín, amivel remekül lehet dekorálni az otthon bármely helyiségét. Igen, tényleg bárhol lehet használni.
TovábbA nyaralás lényege a pihenés, a nyaralód dizájnja pedig akkor jó, ha ebben segít téged és még szép is. A tervezése talán abban tér el leginkább az otthonétól, hogy általában kisebb tér áll rendelkezésre és a fókusz itt kizárólag a kikapcsolódáson van.
TovábbA pasztellek a lakberendezők „titkos” fegyverei erre az esetre, mert nem nyomják el a többi tárgyat, sokkal inkább kiemelik azokat, miközben finoman egységesítik a teret.
TovábbElég csak eltölteni egy hétvégét Londonban, amelyen olyannyira rajta hagyta a kézjegyét, hogy lassan át is nevezhetnék Norman Foster Cityre a várost.
TovábbA zöld szemléletmód a lakberendezésben is egyre nagyobb teret nyer. A környezettudatos anyagok felhasználása mellett, fontos az energiatakarékosság és a bútorok hosszú élettartama.
TovábbA nappali otthonunk központi helyisége: szabadidejében itt gyűlik össze a család apraja-nagyja, itt fogadjuk vendégeinket – igazi közösségi tér tehát.
TovábbNem kell megijedni a klasszikus stílus kifejezéstől. A klasszikus bútorok között mindenki megtalálhatja a számára megfelelőt.
TovábbAz op-art az „optical art” kifejezésből eredő elnevezés – az optikai csalódásokra alapuló vizuális művészetek ihlette stílus. Alapgondolata az ember térérzetének és térszemléletének alakítása.
TovábbA zöld színt elsősorban a természettel azonosítjuk, ami egyáltalán nem meglepő, mint ahogy az sem, hogy leggyakrabban a nyugalom vagy az üdeség képzetét ébreszti bennünk. Ez a legpihentetőbb szín, mert a legkevésbé terheli meg szemünket. Szimbolizálja továbbá a fiatalságot, az egészséget, a biztonságot.
TovábbSzinte felsorolni is képtelenség, hány közismert dizájncégnek, mennyi mindent tervezett a világ jelenleg talán egyik legnevesebb formatervezője: az idén épp 60 éves Patricia Urquiola. Mi azért most itt mégiscsak kísérletet teszünk arra, hogy a teljesség igénye nélkül összeszedjünk valamit a már így is hatalmas életműből.
TovábbA családi élet fő helyszínének tervezése kemény dió, meg kell felelnie az ergonómia követelményeknek, a használatának egyszerűnek kell lennie és egyszerre több ember igényeit kell kiszolgálnia.
TovábbA színek befolyásolják a hangulatunkat és az érzéseinket, ezért használatuk fontos tényező a belsőépítészetben is. Tudj meg mindent a kék színről!
TovábbAhogy a rizsnek sem árt a curry, úgy a környezetünket is fűszerezhetjük a keleti otthonok praktikáival.
TovábbAkár funkcionális, akár dekorációs célra is használjuk a tükröt, megfelelő stílusú keretben bármilyen enteriőrben hasznos és elegáns kiegészítő.
TovábbAz 1913-ban született milánói művész elsősorban festőként és grafikusként tekintett önmagára, nem így mindenki más, aki számára a híres vezetéknév immár egy nemzetközi dizájnmárkát takar. Márciusi design história cikkünkből megismerheted a szürrealista dekoráció atyját, Piero Fornasettit!
TovábbA fürdőszoba nélkülözhetetlen helyisége otthonunknak. Itt kezdjük reggeleinket, és a nap végeztél itt töltjük lefekvés előtti időnket. Andok Zsuzsanna lakberendező cikkéből megtudhatod, mitől lesz jó a fürdőszobád!
TovábbManapság mindenki ismeri a „kevesebb több” kifejezést, a minimalizmus fogalmát. Szinte bármire alkalmazható: az építészet belsőépítészettől a művészeten át az életstílusig.
TovábbA hálószoba a nyugodt, zavartalan pihenés szentélye, ahol éjszakánként ideális esetben nyolc órát is eltöltünk – életünk egyharmadát. Pihenj és inspirálódj velünk!
Tovább2021-ben egy új blogcikk sorozatot indítottunk útjára: minden hónapban kiemelünk egy világhírű dizájnert, akit igyekszünk minél alaposabban megismertetni. Februárban következzen a keramikusból lett sztárdizájner!
TovábbKöltözöl vagy csak újra gondolod? Díszíted vagy éppen hogy egyszerűsítenéd? Mindegy, lényeg, hogy foglalkoztat a tér, ami éppen körülvesz. Tarts velünk újonnan induló sorozatunkban!
TovábbDesign história: Idén egy új sorozatba kezdünk, minden hónapban kiemelünk egy világhírű dizájnert, akit igyekszünk minél alaposabban megismertetni az érdeklődőkkel.
Tovább