2021.07.07.
Az otthonod a Te világod. Több mint design.
Vannak olyan berögződések, amelyek nagyon nehezen változnak. Ilyen például „a kevesebb néha több” szinte már szólás-mondássá intézményesült közhelye, avagy a „nagypolgári” kifejezés teljesen fonák értelmezése. Merthogy miről is van mindkét esetben tulajdonképpen szó? Arról, hogy adott egy relatíve nehezebb – jelen esetben lakberendezési – feladat, amit sokan megpróbálnának a könnyebb végéről megfogni – egy immár agyonhasznált közhellyel takarózva.
Az eklektika (a tárgyak, korszakok, stílusok, minták, formák, színek, stb. akár szélsőséges vegyítése) ugyanis nem adja magát könnyen, sőt, kifejezetten munkás dolog akár még egy szakmabelinek is olyat alkotni, ami különleges, ami netán pont a diszharmóniáktól izgalmas. Hasonló tészta az úgynevezett nagypolgári stílus is - ami természetesen köszönőviszonyban sincs azzal, hogy egy fehér fal elé az ember odatol egy robosztus antik, barna szekrényt és föléakaszt egy aranykeretes olajfestményt. Születésekor, a 19. század végén az emberek teljesen másképp kezdtek az otthonukra tekinteni, mint azelőtt.
A legfőbb cél az lett, hogy izgalmas, egyúttal kényelmes enteriőrök szülessenek, amelyekben a család is jól érzi magát egyrészt, de tökéletesen alkalmas reprezentációs célra is, hiszen a szalonok a társasági élet középpontjaivá váltak. Angol selyem díszpárnák és tapéták, kézzel festett, aranyozott porcelánkészlet, kínai kisbútorok, japán metszetek - mindez remekül megfért a Mária Terézia stílusú kristálycsillárral, a még a nagymama által használt klasszicista rekamiéval, a biedermeier bútorzattal, a burjánzó szoba-pálmákkal, gyarmati áruval, később a szecessziós, majd art déco darabokkal.
Nem azért, mert a régieknek ne lett volna ízlésük, vagy rá lettek volna kényszerülve a mixelésre - egyszerűen jól mutatott ez a sok minden együtt. Mert az közös volt bennünk, hogy igényes kivitelezésűek voltak, és vizuálisan meg a gyönyörködtetésre lettek tervezve.
Nekünk velük szemben sokkal könnyebb dolgunk van. Rengeteg márka rengeteg termékéből válogathatunk, sok esetben kifejezetten olcsón, de mindenképpen jóval elérhetőbb árakon a tömeggyártásnak hála. Persze, van ebben nehézség is: a bőség zavara, a hibázás, netán kudarc eshetősége.
Pont ezért is készítünk minden egyes MaxCity magazinban tematikus válogatásokat stílusoldalainkon, ahogy üzleteink nagy része is igyekszik folyamatosan segédkezet nyújtani weboldalán vagy a közösségi médiás csatornái által inspirációs képekkel, lakberendezési és dekorációs tanácsokkal. Ma az otthonunkban már bármilyen hangulatot megteremthetünk, ami csak tetszik. Tengerparti érzést a belvárosi harmadik emeleten, avagy milánói, kozmopolita légkört itt, Kelet-Közép-Európában.
Minden választásunk minket minősít vendégeink, avagy önmagunk előtt, minden újabb tárgy bizonyítéka annak, hogyan is fogalmazzuk meg saját magunkat, hogyan vélekedünk a személyiségünkről, az életünkről.
A MaxCity Lakberendezési Bevásárlóközpont pedig talán a legtökéletesebb hely arra Magyarországon, hogy igazán elgondolkodjunk ezen - köszönhetően a gondosan válogatott, stilárisan széles spektrumú üzletkínálatnak.
Mert a több az tényleg több!
Vissza