2022.03.21.
HO(ME)ROSZKÓP rovatunkban eláruljuk, milyen otthonban érzik magukat igazán jól az egyes csillagjegyek szülöttei – érdemes követni akkor is, ha nem hisszük, hogy sorsunkat és ízlésünket az égitestek irányítják!
A Kos otthona (03.21-04.20.)
Szerző: Zsuzsics Renáta lakberendező (LOSZ)
A Nap március 21-én a kos jegyébe lép – ezzel kezdetét veszi az asztrológiai újév.
A Kos tehát az állatöv csillagképei közt az első, s ez nagyban meghatározza jellemét is: az élre tör, de legalábbis az élbolyhoz tartozik. Bármiről legyen szó, rendületlenül törtet előre - minél előrébb, minél messzebbre elhúzva, fejhosszal megelőzve mindenki mást.
Lételeme a győzelem, nyerni akar, diadalmaskodni – nem is csodálkozhatunk azon, hogy a római hadisten, Mars, valamint az azonos nevű bolygó uralja a jegy képviselőit, akik nemcsak lelkesedéssel, hanem fizikai energiával is telve vannak. (Vigyázat! Túlzott becsvágyuk önzésbe csaphat át!)
Sok élsportoló kerül ki közülük, ami nem véletlen a fentiek ismeretében.
A Kos természetes eleme a fényes, pattogó, akár pusztító erővel lobogó tűz – szülöttei maguk is lobbanékonyak, könnyen haragra gerjednek, ám a rosszindulat távol áll tőlük. Dühük könnyen csillapodik, hamar izzó parázzsá lesz, kialszik, mint maga a láng. Ugyanígy buzgalmuk is hirtelen alábbhagyhat, ügyelniük kell rá, hogy életben tartsák a belső tüzet, amely kiváló eredmények elérésére sarkallhatja őket.
A Kos kardinális és pozitív, alapvetően férfias jegy, s mint ilyen, társaságkedvelő, nyitott.
Szívesen látja vendégül barátait (sőt ellenségeit is) egy-egy pikáns, fűszeres vacsorára. Kedvenc fogásaiból nem hiányozhatnak az erős fűszernövények, például a cayenne-i bors, az extra csípős mustárpor, a fanyar kapribogyó, a piros- vagy a csilipaprika.
Minthogy a Kos jegyében születettek a vörös planéta, a Mars befolyása alá tartoznak, vonzódnak a piros színhez és annak árnyalataihoz. Hálószobájuk kifejezetten érzéki és buja lehet, ha oda választják a tüzes vöröseket: falszínként vagy kárpiton, esetleg lakástextileken (ágyneműhuzaton, sötétítőfüggönyön, szőnyegen).
Pihenőzónájuk azonban olykor spártaian egyszerű: megelégszenek egy elsőrangú matraccal, amelyen tökéletesen kipihenhetik magukat, akár markáns, masszív kovácsoltvas ágyon, tompa, nyugodt földszínekkel körülvéve. A kéket sem vetik meg.
A Kos csillagjegyűek otthonuk kényelmét tartós anyagokkal biztosítják, amelyeket nagy gonddal válogatnak ki. Időt szánnak lakótereik megtervezésére, az ideális bútorok felkutatására. Az ízlésüknek és igényeiknek megfelelő darabok strapabíróak, minőségiek, praktikusak, sokáig élvezhetők, de egyáltalán nem hivalkodóak – akárcsak az általuk leginkább kedvelt fém, a vas. Ez a szilárd, higgadt erőt sugárzó, szimpla matéria olyan, mint maga a Kos horoszkópú ember.
A vas (sőt a letisztult felületű fekete porszórt acél) kisebb mobíliák, lámpák, tükörkeretek és egyéb kiegészítők, dekorációk formájában is megjelenhet a Kos lakta terekben. Ne lepődjünk meg, ha fegyvergyűjteménnyel büszkélkedik! A természetes korrózió ajándéka, a patinás corten acél ugyancsak remekül illik a csillagjegy határozottságához, magabiztosságához, nyers erejéhez.
Persze az ambíció, a belső tűz nemegyszer kalandvággyá fokozódik, s a Kos vakmerően, forrófejűen cselekszik – munkájában, szabadidős elfoglaltságaiban hajlamos a kockázatvállalásra, otthona berendezésekor azonban kevésbé. Egy-egy hirtelen fellángolásból vásárolt különleges tárgy előfordulhat lakásában, de nagyobb felületeken ritkán mer igazán extrém mintákra vagy textúrákra voksolni. Inkább a tiszta színek, egyszerű, de bensőséges hangulatot teremtő megoldások híve.
Kondíciójának megőrzése érdekében, ha teheti, otthoni edzőtermet alakít ki. A fitnesz mellett a wellness is olyan apró luxus, amivel rendszerint megjutalmazza magát a Kos: “ép testben ép lélek”, ez is lehetne a mottója.
Egészséges életfelfogása, lendületes egyénisége olyan lakóhelyet kíván, amely forgalmas helyen, például a város központjában van, mégis vidéki nyugalommal kecsegtet: saját bejáratú erőd, ahonnan figyelemmel kísérheti az eseményeket, szemmel tarthatja versenytársait, s kidolgozhatja győztes stratégiáit.
Ha alkalmunk adódik egy Kos-szülöttnél vendégeskedni, nézzünk szét nála, és próbáljuk meg feltérképezni, mi minden jelképezi erejét az őt körülvevő miliőben!
Képek forrása:
desede.ch / desedehungary.hu, spatrend.hu, slamp.com, eu.alessi.com, leguanburkolat.hu, iddesign.hu, kare-design.com/hu, bontempi.it / thdesign.hu, cilekworld.hu
Vissza