Vissza a lap tetejére

Ho(me)roszkóp: A Szűz otthona

Kategóriák

2022.08.23.

HO(ME)ROSZKÓP rovatunkban eláruljuk, milyen otthonban érzik magukat igazán jól az egyes csillagjegyek szülöttei – érdemes követni akkor is, ha nem hisszük, hogy sorsunkat és ízlésünket az égitestek irányítják!
 

A Szűz otthona (08.24 - 09.22.)

A Szűz az állatöv hatodik jegye, s annak legfőbb kritikusa. Szerény és visszahúzódó természetével első hallásra talán összeférhetetlennek tűnik ez a jellemvonás, ám ha jól belegondolunk, nem is olyan furcsa: a pontos, precíz, szorgalmas teremtés a háttérben meghúzódva figyel, az észlelt tényeket logikusan elemzi és józanul mérlegeli, így formál véleményt társairól és a világ dolgairól. Néha túlságosan szigorú, de semmiképpen sem a rosszindulat vezérli.Egyszerűen ez az eredmény jön ki analízise során, mintha matematikai képlet megoldásáról lenne szó.

Tudnunk kell, hogy másokkal szembeni kritikája sohasem olyan erős, mint az önmagáról alkotott. Nem hiszi azt, hogy a többiek felett áll, ellenkezőleg: mindenki mást szolgálni és segíteni szeretne. Akkurátussága tehát jó szándékkal nyilvánul meg, még akkor is, ha  pedantériája már-már kínos, és úgy tűnik, a kákán is csomót keres. 

E negatív, azaz nőies és befelé forduló jegy változó minőségű – sziporkázó intellektus, szerteágazó érdeklődés jellemzi. Domináns eleme a föld, ezért a ragaszkodás, a biztonság igénye is kiemelt fontosságot élvez értékrendszerében.

Uralkodó bolygója (akárcsak az Ikreké) a Merkúr, melynek befolyása kiváló kommunikációs készséggel áldja meg e jegy képviselőit is. A planétának köszönhető, hogy ha kell, a Szűz előlép az árnyékból, és világosan ki tudja fejteni ideáit, például a médiában szerepelve.



Szorgalmas munkájával megteremtett otthonát legszívesebben vidéken rendezi be, ahol kényelmes távolságban élhet a nagyvilág hangos eseményeitől és nyüzsgésétől. Ha mégis urbánus környezetbe kényszerül, ideális lehet számára egy penthouse vagy manzárdlakás a város felett, ahol a tetők nyújtotta különleges panoráma, az ablakba reppenő madarak társasága megnyugvással tölti el aggódásra hajlamos lényét.



Az állatokért egyébként is rajong, főleg a háziasított fajtákért – ha teheti, tart hűséges ebet, elégedetten doromboló macskát, lehetőleg odabent. Amennyiben kijárást engedélyez kedvenceinek, azok szinte biztosan csak alapos talpmosás után léphetnek be a házba, hiszen a Szűz maximalizmusa remekül tetten érhető a tisztaság iránti elkötelezettségében (sokak szerint mániájában).

A pedáns Szűz környezetében nem csupán a pornak, sárnak, ételfoltoknak, de a rendetlenségnek sincs nyoma.  
Már az előszobában fogadó látvány előrevetíti a következő helyiségek hangulatát: átlátható, kellemes terek, praktikus, időtálló bútorzat és elegendő tárolóhely – ez utóbbinak hála nincs előhagyva semmi, ami zavaró lenne.



Földies jegy lévén a Szűz előszeretettel választ természetes anyagokat (fát, lent, gyapjút, rattant vagy bambuszt). Noha a tengerészkék, a zöld és a barna különféle árnyalatai illenek hozzá igazán, az őt körülvevő miliő gyakran színesebb ennél a palettánál, bár a patyolatfehéret sem veti meg. 

Aprómintás kárpitjain, lakástextiljein, tapétáin leggyakoribb motívum a virág, de a kisebb kockák, bájos pöttyök is imponálhatnak neki. 



Nyughatatlan, ezért nehezen kapcsol ki, otthona sem feltétlenül a kényelem jegyében rendeztetik be: ritkán bővelkedik ejtőzésre csábító terebélyes relaxbútorokban, süppedős szőnyegekben, fényes kelmékben – ez azonban nem megy a lakályosság rovására. Egy komfortos kerevet, szófa persze akad nála, élettere nem puritán, csak racionálisan kimért. 



Érdekes, ritkaságokból,  cizellált miniatúrákból, állatfigurákból álló gyűjteményeit múzeumi tárlatokra jellemző műgonddal helyezi el tágas vitrinekben vagy sokfakkos falipolcokon, a be nem mutatott darabokat pedig felcímkézett dobozokban őrzi.

Ha festményekkel dekorál, azok részletgazdagságukkal lenyűgöző alkotások, nem elnagyolt, absztrakt képek. 



Otthonosságot sugallnak szobanövényei is, melyek közt válogatott szépségek sorakoznak – ha nem is libasorban, de vonzó, harmonikus elrendezésben, nem elvadult dzsungelként.

Kerttulajdonosként örömmel ültet kék, rózsaszín vagy sárga szirmú virágokat: szarkalábat, hortenziát, harangvirágot, jácintot, nefelejcset, sőt búzavirágot is.



Mivel érdekli a homeopátia és az egészséges étkezés, ablakpárkányain, balkonján gyógy- és fűszernövényeket, zsenge, fogyasztásra alkalmas csírákat nevel. (Talán még blogot is indít, hogy rengeteg információt közölve másokat is sarkalljon a követendő példára.)  

Ha sikerül rávennie magát egy kis pihenésre, szívesen hódol hobbijainak: csupa-csupa türelmet és precizitást kívánó, aprólékosan végzendő tevékenységre gondoljunk: kirakózásra, színezésre, kötésre, horgolásra, fazekasságra vagy bélyeggyűjtésre, kollekcióinak tanulmányozására, katalogizálására. 



A lakberendezés irányok közül a letisztult, de barátságos (akár vidéki) skandináv stílus, a csendes rusztikusat vagy az ízléses klasszikusat a modernnel ötvöző finom eklektika lehet kedvére való. Sokan vélik tévesen, hogy kizárólag a minimál felel meg a Szűz perfekcionizmusának, a kulcsszó azonban a katonás rend, a patikatisztaság és a sallangmentesség – mindezt kellemesen ellenpontozza egy-egy tárgy, forma, anyag kidolgozottsága. 



Takaros portájára csak olykor-olykor hív vendéget, vegyük hát megtiszteltetésnek, ha betekinthetünk hozzá!

Képek forrása: ringandrosso.hu / tecnografica.net, queenhometextile.com / alhambrafabrics.com, royalcopenhagen.com, iittala.com, kare-design.com/hu / kare.ch,  iddesign.hu, wedgwood.com, fiskarsgroup.com, slamp.com

Vissza
EN