Matéria-mustra: A gyapjú

Hónapról-hónapra jelentkező matéria-mustránk során górcső alá vesszük a legtrendibb anyagokat. Legfrissebb cikkünk fókuszában a gyapjú áll.
 

MATÉRIA-MUSTRA

Szerző: Zsuzsics Renáta lakberendező (LOSZ)

Ősidők óta használatos, mindmáig megbecsült természetes anyag – bátran kijelenthetjük: örök kedvenc. 
Bár van, aki ódzkodik tőle (ára, netán egy durvább típusának tapintása, esetleg allergia okán), értékes mivolta és számos előnyös tulajdonsága vitathatatlan. 



Valamilyen módon mindannyiunk találkozott már vele: akár ruhaüzletek polcain, akár lakástextilekre specializálódott bemutatótermekben. 

Szállóigévé vált a „tiszta élő gyapjú” fogalma, mely a legtisztább alapanyag védjegye: kizárólag élő állatról lenyírt, új, a szálakat károsító kezeléstől mentes gyapjú érdemli ki ezt a minősítést.



A gyapjú (a hernyóselyem mellett) a textilipar egyik legfontosabb állati eredetű nyersanyaga. Elsősorban a békésen legelésző juhok bundájából nyerik, de más állatoktól is származhat: az angóra- és a kasmírgyapjú például az angóra- és a kasmírkecske szőréből készül.



Ha már a „gúnyájukat” az ember számára kölcsönző állatoknál tartunk, következzék egy kis juh-história! 

A mai, háziasított fajták ősei a vadjuhok voltak – bundájukat hosszú, vastag szálakból álló, a jeges-vizes csapadék ellen védő felszőr és az alatta lévő, melegen tartó, finom pehelyszőr alkotta. Évezredekkel később, a juh és a muflon keresztezésével elterjedt az immár finomabb bundájú, különleges nevű rézjuh. Az afrika északi részein honos zsírfarkú juhhal való találkozásának eredménye lett a római juh. A gyapjas jószágokat megszelídítő ember célja a kezdetektől fogva az volt, hogy a fonalkészítést nehezítő felszőr helyett minél több pehelyszőrt növesszen a hasznos állat.



Lágy, egyenletesen finom bundájú merinó példányokat sikerült kitenyészteni spanyol földön, míg egyes angliai fajtákon hosszabb, erősebb szálú pehelyszőr jelent meg a felső réteg eltűnésével. Magyarországon a durvagyapjas parlagi fajtákat régóta tenyésztették, majd ugyanúgy kísérletezni kezdtek bundájuk finomításával. A 19. század második harmadáig hazánk élen járt a kontinens gyapjútermelésében, azt követően (ahogyan egész Európa) sajnos lemaradt a tengerentúli országok mögött. 



A gyapjúszálak hullámosak, felületük pikkelyes. Előbbi jellegzetesség a fonhatóságért, a meleg tapintásért felelős: a kialakuló légzárványok adják a kiváló hőtartást – minél finomabbak a szálak, annál hullámosabbak is. A hullámosság folytán a szálak igen rugalmasak, ha megnyúlnak is, a terhelés megszűnte után hosszabb-rövidebb idő elteltével visszanyerik eredeti hosszukat. Ha a terhelés rövid ideig tart, nem lép fel maradó alakváltozás.

A gyapjú tömegének harmadát is képes felvenni vízgőz formájában, anélkül, hogy nedvesnek hatna – a hőmérséklet emelkedésével, a levegő szárazabbá válásával ugyanez a mennyiség párolog el, így voltaképpen naturális levegőszűrő birtokában vagyunk, ha jelen van környezetünkben a kivételes anyag. 

 

Víztaszító – rendkívül nehezen veszi fel a vizet, ha mégis átnedvesedik, lassan szárad. Nedvesség és hő hatására a gyapjú nemezesedik, filcesedik – a szálak pikkelyességének ekkor jut főszerep. Mivel a pikkelyek éle a szál hegye felé mutat, a szálak csak a tövük irányában tudnak elmozdulni: az egymás mellé ellentétes irányú helyzetbe kerülő szálak összekulcsolódnak, ha kuszálják őket – ez a művelet a nemezelés. Így készül például a posztó. Az iparművészek fantáziája gyakran hívja segítségül a gyapjú eme párját ritkító sajátosságát, s különlegesebbnél különlegesebb alkotások születnek. 



Sokakban merül fel a kérdés, mennyire kényes a mutatós, barátságos, talpat melengető gyapjúszőnyeg. Az aggódók számára jó hír, hogy a fent felsoroltakon túl a kincset érő matéria kosztaszító is. A szőnyegek tisztítása pofonegyszerű: porszívóval, kültéri porolással szépségük megőrizhető, ha pedig télen friss hó esik, vigyük ki, hagyjuk kint őket egy órára, mint nagyanyáink is tették hajdan – akár meg is húzkodhatjuk őket a havon.

A gyapjút előszeretettel keverik mesterséges szálakkal is (akrillal, poliészterrel), a különböző anyagok előnyös tulajdonságait kombinálva.

Se keverve, se 100%-os tisztaságában ne féljünk tőle! Némi odafigyeléssel – főleg az erős napfénytől óvva – sokáig gyönyörködhetünk a belőle készített lakástextíliákban. 

Nem egykönnyen gyullad meg, égéskor szaruszagot áraszt. (Eleinte egyébként is kissé szúrós illata van.)



Napjainkban nem elhanyagolható az újrafelhasználás fontossága. Úttörő szellemiségű, környezettudatos textiltervezők megtalálták a módját annak, hogyan kapjanak második lehetőséget a gyapjú- és nemeznyesedékek. Zseniális, művészi látásmódjuk találkozik a megfizethetőséggel – ami dupla öröm. A korábban kidobásra ítélt gyapjú végszélekből egyedi – akár falvédőnek is alkalmas – szőnyegeket szőnek: nemcsak a természet lesz hálás, de azok az otthoncsinosítók is, akik a nagyáruházak kínálatán túllépve nem tucatterméket szeretnének vásárolni, hanem unikális portékát.



Nagyobb, évekre szóló, állandó darabok mellett voksoljunk a gyapjúra a tél közeledtével is! Jólesik kibélelni fészkünket apróbb, szezonális kiegészítőkkel – puha plédekkel, ágytakarókkal, díszpárnahuzatokkal –, amikor fagyos ujjaival ablakunkon ott kopogtat a zimankó. Örökzöld klasszikus és sosem megy ki a divatból a kockás gyapjú, persze az élénk képzelőerővel megáldott, ügyeskezű dizájnerek formabontó mintákat is mernek ebbe a szimpatikus, megbízható anyagba álmodni – miért is ne?



Képek forrása: iddesign.hu, leguanburkolat.hu, lvgtextileart.com / www.szettrugart.com