Vissza a lap tetejére

Az ember – otthon: antropomorf minták a lakberendezésben

Kategóriák

2022.03.20.

MINTATÁR

Szerző: Zsuzsics Renáta, lakberendező (LOSZ)

Az ember a teremtés koronája – legalábbis hajlamos változatlanul (és minden szerénység nélkül) így vélekedni magáról.



A gondolkodás, a beszéd és a munkavégzés megkülönbözteti a többi élőlénytől, mert mindezek révén képes a világ megismerésére és átalakítására. Kíváncsisága, környezete iránti érdeklődése és intuíciója vezetett a vallások, mítoszok, a filozófia és a tudomány megszületéséhez.


Fotó: Gosztom Gergő

Gazdag kommunikációs eszköztárával (mint a nyelv vagy a művészet) ki tudja fejezni önmagát és gondolatait.
A Biblia szavaival: Isten az embert saját képmására és hasonlatosságára teremtette – az ember pedig, a történelem tanúbizonysága szerint, önnön képére (és kénye-kedve szerint) formálja a világot, beleértve tágabb és szűkebb életterét, tehát otthonát is.

Környezetén kívül a használatában álló létesítményeket és tárgyakat is saját magához igazítja az azokkal való teljes harmónia biztosítása érdekében, mégpedig az ergonómia tudományának segítségével:  lakásbelsőinek, bútorainak, eszközeinek megtervezése során az ember anatómiai, antropometriai, fiziológiai és biomechanikai jellemzőit veszi alapul.



Az embert mindig is foglalkoztatta önmaga: saját testének és személyiségének megismerése, történetének és eredetének feltérképezése, az univerzumban elfoglalt helyének, abban betöltött szerepének és küldetésének felkutatása. 

Nem meglepő hát, hogy a legkülönfélébb módokon és célzattal megjeleníti magát saját lakótereiben is: példaképként, tiszteletet parancsolóan, netán iróniával fűszerezett játékossággal, modern vagy nosztalgikus köntösben, direkt vagy szimbolikus formában, realisztikusan, esetleg stilizálva.




A lakberendezésben az ember ábrázolásának legkézenfekvőbb módja a portré – sajátunk, családtagjainké, bálványozott hírességeké, vonzó idegeneké. Ha tekintélyes méretű, a lenyűgöző látványhoz elegendő egyetlenegy is, az impozáns darab azonnal megadja a miliő alaphangját, míg több kisebből, illetve az eltérő nagyságúakból kiegyensúlyozott vagy éppen mozgalmas kompozíciót készíthetünk (gondos előzetes kísérletezés után).

 

A bátrak persze élhetnek extrém, jókedvre derítő megoldásokkal is.



A vertikális felületeket díszíthetjük emberalakokat felvonultató sötétítőfüggönyökkel, tapétával is.
 
Örökzöld favorit az ún.‘toile’ (ejtsd: toál) minta, mely Franciaországból, a Versailles közelében fekvő Jouy-en-Josas falucskából indult diadalútjára. Az elnevezés a ‘vászon’ szóból ered (kezdetben ‘toile de Jouy’, ám a származás helyére utaló jelző idővel lekopott). A hatalmas népszerűségnek örvendő mintás kelme aprólékosan kidolgozott, idillikus jeleneteket ábrázol a korabeli idők mindennapjaiból: békés, falusi életképeket, bájos pásztorlánykákat a réten, vidáman piknikező nemeseket vagy más, természetközeli tevékenységeket végző (virágot szedő, csónakázó) szereplőket.

A monokróm, eleinte piros, kék vagy fekete színű motívumokat leggyakrabban fehérítetlen, ekrü színű nyers vászonra nyomták, később azonban tovább gazdagodott a színpaletta. A toile minta sikerére garancia volt a szinte szomszédos királyi udvar legdivatosabb hölgyeinek, Madame de Pompadournak és Marie Antoinette-nek kiváló ízlése. Az elegáns motívumok a lakástextileken túl is teret hódítottak maguknak: pazar tapétákon és finom porcelánneműn egyaránt elkápráztatták a szépséget szomjazókat. A toile mindmáig a legkényesebb gusztusnak is megfelelő esztétikai értéket képvisel, a legjelesebb divatházak és világmárkák tervezőinek keze nyomán pedig megújulni is képes – éppen csak annyira, amennyire szükséges. 

  

Az emberminták vízszintesen is terjeszkedhetnek: ágyneműnkön, asztalterítőinken, sőt akár szőnyegeinken is felbukkanhatnak. Könnyen az adott helyiség fókuszpontjává avanzsálnak, főleg akkor, ha színük, formaviláguk is figyelemfelkeltő. Különleges anyagú díszpárnáinkról ránk kacsintva messzire űzik az unalmat.



Minden stílus megtalálja a “maga emberét”: a már említett toile takaros figurái egyaránt jól érzik magukat a vidéki hangulatú vagy éppen barokkos pompát sugárzó enteriőrökben, a modern stílus jegyében tervező dizájnerek egészen sematikus formákká egyszerűsödő antropomorf tárgyai a letisztult, puritán terekben teszik fel a pontot az i-re, míg az önfeledt bohém stílus szinte válogatás nélkül tessékeli be az embert ábrázoló használati eszközöket és dekorációkat, legyen az absztrakt, népies vagy távoli tájakról érkezett egzotikus vendég.



“Egyetlen kor sem tudott olyan sokat az emberről, mint a mostani, de egyetlen kor sem tudta kevésbé, mi az ember” – vélte a 20. századi német filozófus, Heidegger. Elmélkedjünk, tűnődjünk el a miértjén, gondolatébresztőnek pedig válasszunk otthonunkba egy izgalmas antropomorf kiegészítőt vagy motívumot, s eredendő kíváncsiságunkat megőrizve próbáljuk megfejteni mondandóját!



Képek forrása: wellcomecollection.org, iddesign.hu, kare-design.com/hu, alessi.eu, wedgwood.com, kartell.com, calligaris.com (a moodboard anyagai)

Vissza
EN