2022.01.05.
Szerző: Zsuzsics Renáta lakberendező (LOSZ)
A ruhakupacot, amelynek nincs többé joga a hálóban tartózkodni, remélhetőleg már átcipeltük házi mosodánkba: ha szerencsések vagyunk, ez a fürdőtől elkülönülő helyiség, egyébként azonban a tisztálkodásnak szentelt szobába szorul. Bármelyik eset is legyen a sajátunk, kulcsszó a tisztaság, ami egyben fél egészség is. Fordítsunk hát különös gondot erre a sokszor kis alapterületű, de annál fontosabb funkciót ellátó zónára: lecsapódó pára, penész, vízkő, szappanmaradványok – megannyi leküzdendő ellenfél áll az esztétikum útjába.
Ezekkel megvívni elkerülhetetlen, különben a legdrágább burkolat sem jelent vizuális élményt, a legkülönlegesebb szaniter sem ragyog teljes pompájában. Egy alapos nagytakarítás előtt célszerű mindent kivinni a fürdőszobából, még azt is, ami zárt fiókban, bútorban foglal helyet. Ezzel máris látjuk az első teendőt: a sokféle fürdőkelléket és kozmetikumot érdemes típus szerint csoportosítani és együtt tárolni – még a minimalizmus elkötelezettjeinek is van annyi tisztálkodószerük, hogy dobozokat, kosarakat rendszeresítsenek ezeknek. Tágas mosdópult vagy lerakófelület esetén a tálca roppant elegáns és kifinomult megoldás, amellett, hogy a végsőkig praktikus is: a tetszetős küllemű parfümök, illatos szappanok, aromadiffúzorok kellemes kompozíciót alkotnak rajta.
Ha elvégeztük a piszkos munkát, nagy levegőt véve szabaduljunk meg a lejárt vagy bizonytalanul hosszú ideje birtokunkban lévő termékektől (a szép formájú tégelyeket az upcycling jegyében használhatjuk másra is: növénycsíráztatásra, gyertyaöntésre, apró kaspóként, de hulladékmentő csoportokban is felajánlhatjuk a javát, meglepően sokan szívesen gondjaikba veszik őket). A manapság mindenki által áhított wellness-hangulat megteremtése érdekében az alábbiakat tehetjük még a legapróbb fürdőben is:
- azonnal kiebrudalhatjuk a műanyag flakonokat, hacsak nem kifejezetten letisztult, kellemes megjelenésűek: a minőségi és/vagy natúr tisztálkodószereket kínáló márkák gyakran vonzó csomagolással látják el produktumaikat ( ha egyazon termékcsalád különböző tagjait használjuk, a látvány még rendezettebb lesz) – flakon helyett szavazhatunk egységes, barna gyógyszertári üvegekre (döntsük el, hogy vízálló módon való felcímkézésük kedvünkre való-e, netán az őrületbe kerget-e bennünket vagy családtagjainkat); könnyebb dolgunk lesz, ha nem veszünk többé tengernyi félét ugyanabból a termékfajtából, csak a kedvencünket, melyhez időről időre azért hűtlenek lehetünk
- a szappantartó, a fogmosópohár és a szem előtt lévő kisebb tárolók legyenek egyneműek és stílusban, színben a fürdőszoba hangulatához illőek – a kőkerámián, porcelánon, mázas kerámián túl a formatervezett (többnyire újrafelhasznált, újrahasznosítható, sőt organikus eredetű) műanyag is szóba jöhet, hiszen egyrészt tartós, másrészt a vizes helyiségekben ideális (ki mondana nemet egy Kartell dizájnportékára?!)
- a törülközőket is hangoljuk a miliőhöz; ha nem is tekerjük őket szállodákat idéző csinos hengerekké, ne hanyagaul lógjanak egymáson – a horizontálisan elnyúló, mértaniságukban impozáns (gyakran kis tálcával is ellátott) sínekre terítve kiválóan érvényesülnek a minták (unalmas bérfürdőszobákat parádésan feldobnak a merészebb textilek, szemezgessünk a széles palettáról, és rendeljünk egy szettet!)
- ha biztosított a természetes szellőzés, és ablakot tárhatunk, hogy a párás levegőt kiengedjük, bátran hangolhatjuk fürdőnket szobaszerűre: akasszunk képet a falra (lazán neki is támaszthatjuk), keretezzünk be egy meghökkentő témájú posztert, terítsünk szőnyeget a padlóra – csodát tesz bármelyikük!
- a reneszánszát élő szárazvirág-dekoráció a többéves bézs lapokkal burkolt fürdőket is trendivé varázsolja, elég, ha az aktuális kínálatból választunk hozzá (lehetőleg geometrikus vonalvezetésű) vázát – amennyiben az egyéb kiegészítőket is lecserélnénk, válasszunk fekete, szürke, zöld vagy anyagvörös matt felületű darabokat a kortárs hangvétel érdekében
- elegendő fény esetén már egyetlen cserépnyi (akár a plafonról lelógatott) zöld növény belopja a természetet falaink közé, több pedig igazi esőerdő-érzetet kelt, drasztikusan megváltoztatva a hangulatot (ablaktalan helyiségekben egy-egy jól megválasztott faux példány pótolhatja az igazit) – elő hát a kaspókkal, próbáljuk ki a zöld erejét!
- a mosásnak szentelt területen elengedhetetlen a stílusos szennyestartó: a fedeles kosár vagy a pulton ülő, kellemes formájú, kisebb tárolók családtagonként, ruhaszínenként csoportosítva egyaránt jó szolgálatot tesznek; ha a mosási szimbólumok kulcsát jelentő táblázatot praktikus dekorációként elhelyezzük, még jópofa is lesz a munkazónánk
- ha elegünk van a kiteregetett ruhák látványából, netán a szárnyas szárító belopakodik a lakószobákba is, itt az ideje annak, hogy elszánjuk magunkat egy szárítógép vagy helytakarékos kombinált mosó-szárítógép megvásárlására: a legtöbb ruha szárítható benne, a kényesebbekből pedig bizonyára nincs olyan sok, hogy lépten-nyomon beléjük botlanánk.
Ha tiszta (!) sor, mitől lesz (vagy lett máris) kellemesebb fürdőszobánk, jár egy hosszú, forró fürdő vagy zuhany!

Fotó:
IDdesign
Vissza