Az Alessi és Dalí ötvenéves álmából ébresztett művészi alkotása egyszerre hajt főt a márka fémmegmunkálásban szerzett tudása és a különc géniusz előtt. Már a szobor neve is zavarba ejtő: Obget Inutile, azaz olaszul: haszontalan. Haszontalan dolog azonban nem készült még ezüstből és főképp nem hordozott még olyan erős artisztikus karaktert, mint ez a tárgy!
Pragmatikus megközelítésben az Obget Inutile egyetlen összehajtott fémlemez, amely egy lazachorgokban végződő, aranyszínű fésűt fog közre, ezeket pedig egy fa ruhacsipesz tartja össze. De ki tud gyakorlatias maradni, ha ránéz erre az alkotásra?! És pontosan ez a lényeg: ez a tárgy ma is ugyanolyan virtuózan egyensúlyoz a design és művészet határán, ahogyan azt ötven évvel ezelőtt Alberto Alessi és Salvador Dalí elképzelte.
Designhősök az unalmas gyárban
Alberto Alessi kisgyermekként szürkének, sötétnek és szörnyen unalmasnak tartotta nagyapja gyárát – ezt mesélte egy, a New York Times-nak adott interjújában. Hogy ez a benyomása felnőttként sem változhatott, annak az Alessi igen sokat köszönhet. Alberto egy nappal azután, hogy elvégezte a jogi egyetemet, besétált a gyár kapuján és rögtön elkezdett formabontó projektjén dolgozni. Az 1970-es években járunk, amikor a gyártósorokról egyszerű, de jó minőségű használati tárgyak és konyhai eszközök kerültek le. Albertót azonban nem hozták lázba a kávéfőzők, sem a fémtálcák, egészen más érdekelte: Alessi d’Aprés nevű projektjében világhírű művészeket gyűjtött maga köré azzal a céllal, hogy a design nagymestereivel átpozicionálja az Alessit: a hétköznapi gyárból Design Factory-t formáljon.
Út a kackiás bajuszig
Salvador Dalí akkor volt kora influenszere, amikor a közösségi média még egészen mást jelentett. Jelen volt, provokált, hatott, nem lehetett nem figyelni rá. Alberto Alessi nagyívű elképzeléseibe pontosan illett a szürrealista művész világa, fel is vette vele a kapcsolatot. Dalí megkérte, hogy küldjön valamit a projekt kiindulópontjaként, Alberto pedig egy három méteres acéllemezt talált erre a legalkalmasabbnak. Amikor 1973 tavaszán meglátogatta a maestrót, szembe találta magát a művel: egy mankós, zuhanó angyallal acéllemezzel körbetekerve, amelyet stílusosan két ruhacsipesz tartott. És volt még egy hatalmas, horgokban végződő aranyfésű, ugyancsak fémlemezbe burkolva... A fiatal Alessit lenyűgözte Dalí kreációja, igaz, egy későbbi beszámolóból megtudhatjuk, hogy évekkel később már úgy gondolta, inkább csak viccet űzött vele a művész (amiről egyébként szintén híres volt). Alberto már be is szerzett ötvenezer lazachorgot egy oslói gyárból, mire az édesapja leállította a művészi projektet. Nem nézte jó szemmel a kísérletezést, ami ha nem is volt egyértelműen sikeres, legalábbis kereskedelmi szempontból, mára pontosan tudjuk, hogy komoly mérföldkövet jelentett a cég életében. Maga a szemléletmód: a nyitottság az újra, valami addig nem látottra az Alessi fontos attribútuma azóta is.
Az idő és Dalí egymás szövetségesei
Megvalósult jó néhány projekt, de ezek között nem volt ott Dalí alkotása: vázlatai az Alessi legeldugottabb fiókjában landoltak, és ötven évig ott is maradtak. Mígnem Alberto Alessi elővette, leporolta és gyártásba vitte: 99 darabos limitált példányszámú gyűjtemény készült, amelyhez 3 művészi próbanyomat csatlakozik. 925 ezüstből és 24 karátos aranyozott sárgarézből öntötték formába a szobrokat, a tárgyakon az Alessi logója mellett ott díszeleg Salvador Dalí monogramja. Az Obget Inutile számozott példányaiból a MaxCity Lakberendezési Bevásárlóközpont Pop-Up Store-jába is került.